Két őszi összecsapással búcsúzik idehaza a 2023. évi kiemelt futamok sora.
Természetesen november 26-ig még folytatódnak a versenyek a Kincsem Parkban, de a nagydíjakat illetően zárórára kerül sor holnap.
Még nincs itt az összegzés ideje, de az látszik, hogy kétpólusú lett a sport az elmúlt években. A kiemelt versenyekben legalábbis mindenképpen. Ez persze nem ritka másutt sem, elég csak az O’Brien-Gosden/Appleby rivalizálásra gondolni. 19 nagydíjon vagyunk túl, kettőt ugye az angolok nyertek azon a feledhetetlen napon, de
a maradék tizenhétből tizenötön a Csontos-Kovács páros osztozik 9:6 arányban.
Így mellettük csak Pap Gabriella és Maronka Gábor nyert nagydíjat!
Nyolcfős mezőny (öt kanca!) a Kétévesek Kritériumában (14 órakor). Idehaza ismeretes az a vélekedés, hogy a Szent László Díj a legnagyobb kétéves futamunk. Ez azonban még minket is allokál. Horváth József mellett sokan, sok helyütt elmondták már, hogy a Kritériumban egyrészről kétszázzal hosszabb a táv, másrészről nem egálsúlyban, hanem pönalitással versenyeznek a legjobb talpon lévő csikók. Hesp József itt viszont más álláspontra helyezkedik. Ő azt mondja (amivel aligha lehet vitatkozni), hogy a kiemelt tenyészversenyekben azonos súlyt visznek a lovak, azaz pont egy pönalitásos verseny nem lehet a legnagyobb. Nem tisztünk itt dönteni, hiszen mindkét érv elfogadható számunkra.
Molnár Gyöngyi nagydíjgyőzelemmel fejezheti be az évét, már ha a képen látható Wukk győzelemre tudja váltani favorit státuszát. Egyébként éppen 30 évvel ezelőtt már tapsolhatott a Kincsem Park-i publikum egy kiváló Wukknak. Németh Ildikó idomítottja a gróf Károlyi Gyula emlékversenyt nyerte Kállai Pállal 1993-ban. A nyitóképen mindenesetre Caravaggio lánya Fejes Lajossal, aki második volt "a Károlyiban".
A kritériumot is – mint oly sok mást is - beleng egyfajta babona. Aki ¾ évvel később derbyt szeretne nyerni annak, biztosan nem szerencsés itt győzni, még akkor sem, ha éppen idén törte meg a sormintát Amore Boy.
Mindenesetre a számokkal nem szabad és nem érdemes vitatkozni!
A Lovaregyleti Díj (15 órakor) sajnos sokszor kislétszámú már az idény végéhez közeledve. Most is csak négyen vannak, vagy ha pontosabbak szeretnénk lenni: hárman egy ellen, hiszen Agreement elképesztő favoritja a kiírásnak, így nagyon nehéz elképzelni, hogy Csontos Pál nem éri el a 10 nagydíjgyőzelmet, amire utoljára 11 éve volt példa. Akkor Kovács Sándor jegyzett tízet a legfontosabbakból. Agreement pedig hiába nyert már idén négy díjat, kiemeltben most győzhet először.
Apropó Kovács Sanyi. Idén itt már nem gazdagítja a trófeagyűjteményét, de a 11, korábban már megnyert díja miatt ő a „Lovaregyleti királya”. Erről itt olvashatnak bővebben.
Holnap a kiemelt futamok tehát véget érnek, de a versenyek nyomon követése mellett hajtsunk fejet Rozsnyói György, Farkas Ferenc, Kerekes Gábor és legendás elődünk, Benson Vilmos előtt.
Nyitókép: Benedek Attila
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.