Minden napra lóverseny!
#mindennapralóverseny #Kincsem150 #KentuckyDerby150
CSEHORSZÁG
A tél folyamán többször írtunk a csehek szupersprinteréről. Legutóbb Overdose pályafutásával is összevetettük eddigi eredményeit.
Az biztos, hogy egy valamiben Ponntos „a mi dózink” elé fog kerülni: 1,5 millió dolláros versenyben indul.
Bár nem sok eséllyel, ezt még a cseh lapok is korrekten tárják a nagyérdemű elé. Power hatéves fia ugyanis leginkább 1000 méteren érzi jól magát, márpedig a Al Quoz Sprint (Gr1, 1,5 millió USD) távja 1200 méter. Nem is szerepelt a tervek között az itteni szereplés, de a téli sikerek láttán a Dubai Racing Club meghívta a futamba Miroslav Nieslanik idomítottját, akit Antonio Fresu fog lovagolni.
"Mindannyian összecsomagoltunk, hogy hazamenjünk, és már kitaláltuk, hogy ki kivel megy ki a repülőtérre. Húsvétot terveztem a munkahelyemen, de egy e-mail mindent megváltoztatott. Teljesen váratlanul jött" - mondja Eva Nieslaniková tulajdonos. "Úgy döntöttünk, hogy ilyen lehetőség csak egyszer van az életben, így megpróbáljuk. Már az is csodálatos számunkra, hogy részt vehetünk a versenyben. Nem nagy elvárásokkal állítjuk őt startgépbe. Soha nem becsülöm le Ponntost, ő egy nagyszerű ló, és tudom, hogy újra harcolni fog, de be kell látni, ez most 1200 méter lesz, úgyhogy majd meglátjuk, milyen eredményt tudunk elérni."
🇨🇿 Al Quoz Sprint contender PONNTOS on his way back following some easy work this morning. #DWC24 pic.twitter.com/E72ELTfaEv
— Dubai Racing Club (@RacingDubai) March 27, 2024
A futam - amely magyar idő szerint 14:15-kor indul - favoritja, Charlie Appleby idomítottja Star of Mystery, akit az a Frankie Dettori fog ülni, aki már három alkalommal is támogatta a cseh klasszist, sőt Longchampban Gr3-at is nyert vele. Egyébként az oddsok alapján igazi interkontinentális összecsapásra van kilátás (indulók 6 országból!), hiszen a Godolphin kancája mellett a hongkongi California Spangle és az amerikai Casa Creed küzdelmére számíthatunk leginkább.
Mivel az arabok nyolc díjat fizetnek (!), így a pénzkeresés egyáltalán nem kizárt: az ötödik 45 ezer, de még a nyolcadik is 15 ezer amerikai dollárral lesz gazdagabb.
A világkupában (2000 m, 12 M USD) a lapok a rijádi visszavágót várják leginkább, a Szaúdi kupa győztese Senor Buscador és a mögötte célba érő Ushba Tesoro között.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.